"... Tehát találkoztunk valahol, emberek között, s azonnal rákezdtük. Mit mond Kovács Úr a másik Kovács úrnak, ha éppen arról beszélnek a társaságban, hogy a kormány megbukott, vagy kiöntött a Duna és elsöpört községeket, vagy a híres színésznő válik, vagy a neves politikusról kiderül, hogy sápot húzott a középnzekből, vagy a nagy erénycsősz agyonlőtte magát egy találkahelyen? ... Kovács úr ilyenkor hümmög. Aztán ezt mondja: "Mert az úgy van kérem". S most mond valamilyen bődületes közhelyet, például ezt: "a víznek egyik sajátsága, hogy nedves", vagy ezt: "az emberi lábnak az a sajátsága, ha vízbe helyezi az ember, akkor a láb nedves lesz". Vagy ezt mondja: "Hát van ilyen is, meg olyan is, kérem". Az összes Kovácsnék és Kovács urak ezt mondják, a világ teremtése óta. S ha a vonat elindul, ők ezt mondják: "Elindult". S ha a vonat megáll Füzesabonyban, ők ezt mondják: "Füzesabony". S mindig igazuk van. S a világ talán azért olyan felfoghatatlanul aljas és reménytelen, mert a közhelynek mindig igaza van, s csak a lángész és a művész mer fricskát adni a közhelynek, feltárni a közhelyben azt, ami halott és élet-ellenes benne, megmutatni, hogy az illedelmes és tételes Kovács-úr-féle igazság mögött van egy másik, örökké, s ez a másik igazság tótágast áll és fütyül Füzesabonyra, s nem lepődik meg, ha az erénycsőszt, a magas rangú hivatalnokot rózsaszín kombinéban találják meg a titkosrendőrök, amint éppen ott lóg a találkahely ablakkilincsén..."
/Márai: Az igazi/
Ez mostantól a második kedvenc magyarázatom arra, hogy mi a művészet, közvetlenül Lázár Ervin "Dömdö-dömdö-dömdödöm" című, A Négyszögletű kerekerdőban található írása után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése